Naptár | Bejegyzések napjai

2018. április
h k s c p s v
« Már    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Hőlégballon (Kreatív élettervezés – 3. rész)

Lukács, az utazási blogger beszámol Jézus megkenetéséről. Végigjárta a Jézushoz köthető helyszíneket, szemtanúkat keresett és egyik nap egy személyes beszámolót is rögzíthetett. Az akkor már idős Mária (Márta és Lázár testvére) egyik nagyszerű, felemelő történetét, nagyhétről…
– Fölidézne az életéből egy helyzetet, amikor nagy lépést tett előre, amikor valami igazán új dolgot mert megtenni? – teszi föl a kérdést Lukács Máriának.
És akkor Mária elmeséli, amit Lukács lejegyzetel, mi pedig olvashatjuk: amikor Jézusra drága nárdust önt…
– Gondolja át, miféle ballaszttól (súlyától, holtsúlytól) szabadult meg, hogy mindez sikerülhessen. Milyen meggyőződésektől, viselkedésmódoktól, emberektől és helyszínektől kellett megválnia az előrelépés érdekében? – folytatja kérdésével az érdeklődést Lukács.
– Hogy egy nő ilyet tegyen, hogy merjek sokat áldozni, hogy tudjam kiszűrni a körülményt – az emberek reakcióját. Nagyon nehéz volt! – válaszol, szinte újra elcsodálkozva tettén Mária.
Ebből a megható (bár van, akiket megbotránkoztató) történetből kiderül, hogy Máriának van szüksége, hogy mindaz, amit a nárdustartó tartalmaz, rákerüljön Jézusra. Amit Jézusra önt, az ő maga, ami az övé, amivel ki tudja fejezni magát, de a teljességet is szimbolizálja a drága nárdus – egy évnyi kereset az értéke, mintegy “meggyónását” életének. Le szeretne valamit vetni. De úgy, hogy az már többé ki ne kelljen. Le szeretné tenni is. De nem úgy tenné le, mint szerencsétlen Júdás, aki öngyilkos lett, mert Mária a jobb részt választotta (mondja egy alkalommal Jézus róla), s bízik, hogy tette áldást nyer. Nem is Jézust kell kenegetni, ápolni (nem is hallunk ilyenről Jézustól!), hanem magunkról napról napra koptatni a ránk rakódott port. Hogy meg tudjunk mozdulni. Hogy fáradt, elgémberedett tagjaink újult erőre kapjanak.
Kedves Olvasó!
Mit kell elengedned? Furcsa mondat következik: mit kell ahhoz elengedned, elhagynod, hogy Jézus meghaljon, te pedig élhess? Mert ez a fölismerés a céltévesztettség, a bűn fölismerésének áldott pillanata, amikor nem nyomaszt a tehetetlenség vagy az erőtlenség állapota, hanem tudsz úgy cselekedni, mint Mária. Nem az önigazolás, nem az ítélkezés útján akarsz előrébb lépni, mint az őt körülvevők, hanem alázattal.
Mennyi mindent kell elengednünk ahhoz, hogy meglássuk a jelent, a valóságot? Azaz: hogy minden ítélet és hasonlítgatás nélkül lássuk és megéljük a  jelent? Mit jelent ez? Mennyi gondolat lengte be Jézust. Kicsoda ő? Mit akarjunk tőle? De Máriát ez nem befolyásolta és már nyitotta is a nárdus tartót.
Arra keressük a választ, hogyan tudunk elengedni dolgokat a helyes látás és így az előrejutás érdekében?
Ehhez egy utazásra, egy hőlégballon utazásra hívlak.
Nyilván vannak elhatározásaid. Volna kedved elképzelni, hogy a kitűzött célokat egy hőlégballonon éred el? Egy hőlégballonon, amely a magasba emel, ahol szabad lehetsz, ahol meleg van és süt a nap. Felszabadító érzés, ha a célodat fenn, az égen képzeled el. A mai istentisztelet egy remek lehetőség a felszállásra. Tegyük meg… Sokáig tart, míg a ballon legyőzi a nehézségi erőt, és lassan, egészen lassan elválik a talajtól. Érzed az emelkedést? Milyen érzés elhagyni a földet, egyre könnyebbé válni és a célok felé áramlani? Mi akadályozott eddig a célok felé indulásban? Talán holtsúlyt viszel magaddal a fedélzeten, amely nem enged emelkedni? Vannak olyan régi dolgaid, amelyeket föl kéne adnod, hogy időt és energiát szabadíts föl az újításra? Mi rabolja el a változtatásra szánt energiád? Milyen gyengeségektől tudnál megszabadulni, amelyek mindeddig a földön tartottak? Tulajdonképpen eddig miért nem érted el a repülési magasságot? Mérd csak föl a megannyi ballasztot a fedélzeten! Szinte kövekként nehezednek rád. Melyeket dobnád ki először? Miért pont azokat? Milyen érzés egyre könnyebben, gyorsabban és szabadabban emelkedni? Mennyivel érzed magad könnyebbnek? Mennyire közelítetted meg a célt? Vagy még mindig lehúzzák másféle ballasztok? Keresd meg a következő súlyos követ! Mi lenne, ha attól is megszabadulnál?
Hogyan akadályoztak mindezek a múltban? Minden egyes ballaszt esetén stratégiára van szükséged.
Éld át újra meg újra a szabadság érzését, amely a terhek ledobásánál járt át, tapasztald meg a cél felé tartás örömét.
Kedves Olvasó!
Az élet olyan, mint a hőlégballonos utazás: a ballasztnak is célja van. Miért vitted a fedélzetre? Milyen szerepet töltött be az életedben? Mit teszel annak érdekében, hogy elviseld a hiányát?
Ez a húsvéti történetben így található:
– a ballaszt a balzsamozás; azért gyakorolták, hogy megadják a végtisztességet. (Hallhattuk is tegnap este.) A szerepe? Némi fájdalomdíj – szerepe. És mit tudtak tenni, hogy elviseljék a hiányt? Semmit sem tettek! Nem is tehettek. Tehetetlenül nézték, hogy a kő el van hengerítve…
És most figyeljünk, mert itt van Tamás… Akit aztán tényleg csak a valóság érdekelt.
Kereste, kutatta, ő is meg akart halni Jézussal. Mi volt az ő ballasztja? A végzet, a halál. Amit Jézus vett magára. És amikor ezt fölismerte, tovább jutott: egy páratlan hitvalláshoz: “…”
Tamás pontos látta, mi áll az útjában a célhoz vezető úton, így annál tudatosabban vált meg tőle. Szöveg:…
Mindezek után: vedd számba életednek nagyobb változásait. Minden alkalommal fontos volt, hogy megszabadulj a holtsúlytól? Jelenleg miféle ballasztok akadályoznak abban, hogy elérd céljaidat?
És végül: szeretném, ha Tamást végre rehabilitálnánk, és nem a hitetlenséget kapcsolnánk össze az ő személyével, hanem, aki képes volt abból a bizonyos hőlégballonból kidobni a nehezéket, hogy a céltól (az élő, valóságos Krisztustól) semmi ne vihesse távol, hanem megélhesse, hogy a keresztyén élet a Jézussal együtt eltöltött élet.