Naptár | Bejegyzések napjai

2018. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

A rossz vezető kiégett vagy kiéget

„Bír(o)d, ez a dolgod!”; „Másnak se jobb (sőt…)!”; „Mindenkinek végig kell járni a szamárlétrát!” – és hallhatunk hasonlókat, amikor elegünk van, fáradtak vagyunk, legszívesebben föladnánk. Nem értik, hogy mi a problémánk; be vagyunk skatulyázva. „Ilyen az élet!” – tehetik még hozzá, vagy: „Fogadd el!”; „Nem tehetsz semmit!”

Keressük a boldogságot munka közben (http://www.keresztyenparkapcsolat.hu/2017/04/05/boldogsag-munka-kozben/) próbálkozunk, de valahogy nem találjuk és az iménti megjegyzésekből is elegünk van. Mit tehetünk még?

Vessünk egy pillantást a főnökre…

„Egy izgalmas kutatás (Leary és mtsai. 2013) szerint ugyanis saját kiégésünk oka is visszavezethető a főnökünkre. Van ugyanis az a főnök, akinek toxikus személyisége aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a beosztottai kiégjenek…Kezdjük azokkal7uu a vezetői túlzásokkal, amelyek nem hatottak a munkatársak kiégésére. A következő extrém viselkedések tehát – bár okoznak gondot – nem a kiégettséget erősítik: arrogancia, kockázatvállalás, színészkedés, különcködés, perfekcionizmus, döntésképtelenség, bizalmatlanság és halogatás. Ismerve a kiégés valószínűségét fokozó környezeti tényezőket, a fentiek közül jó pár meglepő lehet. Ilyen például a bizalom hiánya vagy éppen a túlzó elvárások. Ne felejtsük el persze, hogy beosztottként szenvedünk ezektől, de ez nem egyenlő a kiégéssel.”

            A három vezetői tényező: 1.) tartózkodó; 2.) önhatalmú; 3.) impulzív. Az impulzivitás lobbanékonysághoz, elégedetlenséghez és kiszámíthatatlansághoz vezet. „Az ilyen vezetők jellemzően mérgesek, indulatosak, és a hangulatuk vezérli őket, ami miatt beosztottként kevesebbet kommunikálunk velük, több energiába kerül, hogy kezeljük kirohanásaikat, és gyakran kel szembenéznünk azzal, hogy inkompetensnek tartanak minket, vagy hamar irányt váltanak a projektben. Mindez aztán értelemszerűen vezet érzelmi űrhöz, eltávolodáshoz és a saját teljesítményünkbe vetett hit megingásához.”

            A tartózkodó és az önhatalmú vezetői tényező esetén látnunk kell, hogy mind a kettőben a passzivitás a közös. Míg a impulzív vezető jelen van, tehát például lehet vele kiabálni, szidhatjuk is – ha éppen úgy tetszik, a tartózkodónál és az önhatalmúnál ezek a „védekezések” hasztalan próbálkozások, hiszen ezekben a passzivitás a közös. „A tartózkodó ugyanis más néven passzív elkerülő, az önhatalmú pedig passzív agresszív. Egyikükkel sem lehet aktívan megküzdeni, kifejezni a véleményünket és összeütközni, hiszen vagy nincsenek jelen, vagy látszólag kooperatívnak mutatkoznak, de közben több mindent képesek eldönteni, a hátunk mögött, vagy éppen másként cselekedni, mint amiben megállapodtunk vele. Mindkét esetben zavar keletkezik a kommunikációban, a kölcsönösségben és a megbízhatóságban. A tartózkodót nem tudjuk elérni, az önhatalmú pedig látszólag egyetért majd a meglátásaikkal. Lassan emésztődünk fel mellettük, miközben zavartan állunk az események előtt, gyakran magunkban keresve a hibát. Fogódzók nélkül éghetünk ki, anélkül hogy egy-egy esemény felrázna minket, és észrevennénk, hogy lejtőn vagyunk.”

Mit lehet tenni? – teszi föl a cikk végén a kérdést a szerző. „A legjobb talán egy klasszikus 360 fokos felmérés vagy egy őszinte workshop – bár tréner legyen a talpán, aki irányítani tud egy ilyen vezető által koordinált csapatot.”

 

(Forrás: Üzlet és Pszichológia 2018. február-március VII. évfolyam/1. szám – Füzér Gábor)